Amikor megláttam a borítót (balra), elolvastam a tartalmat és a rövid részletet, úgy éreztem, ezt a könyvet mindenképp be kell szereznem, mert abszolút nekem valónak tűnt, bár nem tudtam, pontosan mire is számítsak. És tulajdonképpen a könyv egy kicsit minden: gimis történet, félig-meddig napló, humor, izgalom és különféle lények a vámpírtól a gólemen, a succubuson és a zombin át a farkasemberig. Az, hogy mindehhez magyar nevek társulnak, szerintem külön jó pont, és időnként pluszban vicces is, mint például amikor Gyöngyvér a volt iskoláját említi, ahová többek között egy Laci nevű zombisrác is járt. De van nekünk Adriánunk, Tomink, Tibink, Hajnink, Mónikánk, Margitunk, Márkunk, de még egy Sanyi bácsink is, ugyanakkor kapunk Jojót, Zuzut, Lucyt, Muddy-t és Dzsinit is, és persze az elmaradhatatlan FIÚT, egy farkasembert, akit Schuster Daninak hívnak sch-val és s-sel, ahogy ezt ő maga is kihangsúlyozza.
A főhősnő a már említett Gyöngyvér, akinek a neve szintén zseniális húzás, elvégre ennél tökéletesebb magyar nevet aligha lehetne találni egy vámpírnak, a Drágfy vezetéknévből a Dr pedig természetesen Drakulára utal, aki azonban a könyv szerint egy kicsit más, mint amilyennek általában ismerjük. Gyöngyvér egyébként részletesen beszámol szinte valamennyi karakterről, de az egyes fejezetek között a főbbekről egy-egy mangaszerű kép is látható, ami jó húzás, és jól is sikerültek.
A történet szerint vannak az N-berek, vagyis a normális (vagyis Gyöngyvér szerint "normális", mert hát ki mondja meg, hogy mi is az a normális, és ebben abszolút igaza van) emberek, és a K-berek, vagyis azok, akik valamilyen különleges képességgel rendelkeznek, azt pedig, hogy ne legyenek összetűzések közöttük, különféle cikkelyek biztosítják, a tanulók pedig nem használhatják képességüket az iskolában, kivéve, ha valaki élete forog kockán. A Lidércvár ugyanis egy gimnázium neve, idekerül Gyöngyvér, miután a pesti sulijából elküldik egy Emmi nevű succubusnak köszönhetően. Itt pedig főképp az adja a bonyodalmat, hogy új osztálya, a 9/B közutálatnak örvend az iskolában, ugyanis miattuk korlátozzák a netet és a telefonálást, mert állítólag egy különleges személy jár az osztályba, akit valakiktől meg kell védeni, bár senki sem tudja, hogy kiktől, és azt sem, hogy egyáltalán kiről is van szó.
Az egyetlen gond a könyvvel talán az, hogy ezek a felsorolt dolgok valóban soknak tűnnek egy kicsit, és én például hiányoltam, hogy a kifejezetten iskolai jelentekből csak viszonylag kevés van, és jó lenne jobban is megismerni a többi karaktert, de erre remélhetőleg a folytatás(ok)ban majd lesz lehetőség.
Bár a fejezetek nem napok szerint vannak, mégis olyan, mintha Gyöngyvér naplója lenne, vagy legalábbis egy beszámoló, amit valakinek ír, akihez időről időre ki is "szól". Ez különösen jól működik az utalásoknál (például ByeAlexre és természetesen az Alkonyatra), vagy abban az esetekben, amikor valamit elmagyaráz, igaz, ez időnként egy kicsit soknak tűnik, bár úgy is meg lehet közelíteni, hogy csak gondol a rossz rövidtávú memóriával rendelkezőkre, és/vagy azokra, akik megszokták, hogy a szöveges feladatoknál is minden megadott adatot fel kell használni, ezért kissé elvesznek a nevek sűrűjében, és nem árt nekik időről időre felidézni olyasmiket, mint például, hogy Kovács István a tetovált arcú edző. Ugyanakkor - bár csak körülbelül 100 oldalt terveztem elolvasni tegnap - végül meg sem álltam a végéig, és kíváncsian várom a folytatást, mert szeretnék mindenkit még jobban megismerni.
