Leiner Laura: Késtél

Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra. A dal pillanatok alatt hihetetlenül népszerű lett, és Rebekát felkarolta Körte, a tetoválóművészből lett zenei menedzser. Azóta az egész ország Bexiként ismeri a tinisztárt. Bexit most egy zenei tehetségkutató műsor elődöntőjére hívják, hogy duettet énekeljen Nagy Márkkal, az egyik versenyzővel. Menedzsere tanácsára a lány eleget tesz a felkérésnek, mert kell a reklám a hamarosan megjelenő második lemezének. És ezzel kezdetét veszi egy nagyon zűrös hét.

Az alaphelyzet elég érdekesnek tűnt, ráadásul (bizonyos körökben) köztudott, hogy Laura milyen kiemelt helyen szerepel nálam, így - mivel sajnos dedikálás ezúttal nem volt - természetes volt az előrendelés. Talán ez a "hiányérzet", vagy a fáradtság, vagy valami egész más volt az oka, hogy az első nagyjából harminc oldalon valahogy nem igazán találtam a közös hangot Bexivel, amitől, bevallom, eléggé megijedtem, meg a harminc oldaltól is, mert ha Lauráról van szó, kétszáz alatt nem igazán szoktam megállni. Tegnap és ma viszont már minden a helyére került, Reni, Zsófi és Lia után Bekivel is létrejött a kapocs, berobbant a Laura-érzés, és jöhettek a (nagyjából) 200 oldalak.

Talán furcsa, mert Reniről esik a legtöbb szó, és persze tényleg nagyon kedvelem, ráadásul - eddig - ő az egyetlen, aki több könyvet is, mégis Lia állt hozzám a legközelebb, mert szeretem azt a fajta szarkasztikus, trollkodós humort, amit ő képvisel, és talán bizonyos helyzetekben is hasonlóan reagálok, ami egyébként nem feltétlenül szerencsés. Laura egyébként az egyik Ustream adás során azt mondta, hozzá Bexi áll a legközelebb, és lehet, hogy az is ennek köszönhető, hogy bár minden lány története egyes szám első személyben íródott és mindannyian sokféle helyzettel kerültek szembe, Bexitől kapjuk a legmélyebb tartalmakat.

A történet kiindulópontja egy igazi tündérmesébe illő helyzet: Beki poénból posztol egy videót a barátja, Geri Facebook oldalán, amiben a frissen szerzett Késtél című dalát énekli és gitározza, hogy ezzel figyelmeztesse a fiút, aki ezúttal pontosan negyvenöt percet késett. A videó eljut Körtéhez, aki Beki menedzsere lesz, leszervezi neki az első koncerteket és megszerzi a lemezszerződést, így Budai Rebekából hirtelen Bexi lesz.

A könyv "valós idejű" történései nagyjából egy évvel ezután játszódnak. Bexi az egyik legnépszerűbb fiatal énekesnő, aki megőrizte a saját stílusát, nincsenek szponzorai, és az álmát éli, ami azért messze nem olyan tökéletes, amilyennek kívülről látszik, hiszen régi sulis barátai elfordultak tőle, Geri szakított vele, az anyukáján, a húgán és Körtén kívül pedig csak a volt iskolatárásból lett legjobb barátjára, Antira, valamint Kemálra, a gyrososra számíthat, aki egyben a szomszédjuk is. Illetve a Fogd Be Aszád nevű punk-rock zenekar három tagjára, nevezetesen Pepére, Bogyóra és Pudingra, akik szintén Körte menedzseltjei, sőt többnyire nála is laknak.

Ekkor kerül a képbe Nagy Márk, a Pop/Rock sztár leszek! című tehetségkutató egyik versenyzője, aki nem látja át a zenélés és a sztárság valódi állapotát, hiszen a műsorban hétről hétre elvakítják őket, és amíg a verseny tart, azt hiszik, minden róluk szól és ez mindig így is lesz. Az egyik legzseniálisabb jelenet, amikor Márk elkíséri Bexit egy plázás fellépésére, és ebéd közben szinte zaklatja a pincért, amiért az nem akar fele közös fotót, mert inkább a munkáját szeretné végezni.

Már jó pár éve nem nézek ilyen műsorokat (egyet kivéve), és persze a megrendezettség mindig is egyértelmű volt, mégis fura ezt egy olyan lány szemszögéből látni, aki sztárvendégként duettezik egy versenyzővel, és tényleg minden egyes mozdulat, kérdés, gesztus előre megtervezett. Természetesen a szavazatok és a reklám érdekében hamar bedobják, hogy Bexi és Márk közelebb kerültek egymáshoz, Márknak ráadásul torokgyulladása lesz, Geri ismét felbukkan, és ez még csak egy kis része Bexi élete legőrültebb hetének.

Beki, ha nem is teljesen felnőtt, minden szempontból érettebb az eddigi "főhősnőknél", de időnként azért látszik, hogy mégiscsak egy 17 éves lány, annak minden jó és rossz oldalával. Márk pedig a született sztáralkat, akinek a kedvenc témája saját maga, kacsintása (vagyis márkcsintása) a védjegye, amiért odavannak rajongói, a Márkerek. Az a típus, aki bár igazi beképzelt baromnak tűnik, valójában egy jó fej srác, és az egész annyira jól áll neki, hogy nem lehet nem kedvelni érte.

Természetesen Aszádékat is nagyon közel érzem magamhoz, már csak azért is, mert néha ki ne szeretné játszani a rocksztárt, emellett pedig hatalmas trollok és fazonok, ugyanakkor mégis igaz barátai Bexinek, és bevallom, mindig is vágytam egy Pudinghoz hasonló becenévre. De Körte jó néhány reakciójánál is magamra ismertem, úgyhogy némi Akkor szakítsunk visszautalással élve, ha a Golyóstoll nem is, de ezek szerint a Körtés Puding én vagyok.

Azt egyelőre nem tudni, hány részes lesz a sorozat, de a folytatás biztosan érkezik nagyjából fél év múlva, és ahogy Laura el is mondta: az első könyv úgy ér véget, hogy sokan fel fognak háborodni. És tényleg. "Cserébe" viszont kapunk néhány részletet a folytatásból, amiből egy-két dolog azért kiderül, illetve lehet tippelni, találgatni is. Meg persze újraolvasni az első részt.

Ardati Lili: A suli rémei - A rémek sulija - Gyöngyvér és Lidércvár

Amikor megláttam a borítót (balra), elolvastam a tartalmat és a rövid részletet, úgy éreztem, ezt a könyvet mindenképp be kell szereznem, mert abszolút nekem valónak tűnt, bár nem tudtam, pontosan mire is számítsak. És tulajdonképpen a könyv egy kicsit minden: gimis történet, félig-meddig napló, humor, izgalom és különféle lények a vámpírtól a gólemen, a succubuson és a zombin át a farkasemberig. Az, hogy mindehhez magyar nevek társulnak, szerintem külön jó pont, és időnként pluszban vicces is, mint például amikor Gyöngyvér a volt iskoláját említi, ahová többek között egy Laci nevű zombisrác is járt. De van nekünk Adriánunk, Tomink, Tibink, Hajnink, Mónikánk, Margitunk, Márkunk, de még egy Sanyi bácsink is, ugyanakkor kapunk Jojót, Zuzut, Lucyt, Muddy-t és Dzsinit is, és persze az elmaradhatatlan FIÚT, egy farkasembert, akit Schuster Daninak hívnak sch-val és s-sel, ahogy ezt ő maga is kihangsúlyozza.

A főhősnő a már említett Gyöngyvér, akinek a neve szintén zseniális húzás, elvégre ennél tökéletesebb magyar nevet aligha lehetne találni egy vámpírnak, a Drágfy vezetéknévből a Dr pedig természetesen Drakulára utal, aki azonban a könyv szerint egy kicsit más, mint amilyennek általában ismerjük. Gyöngyvér egyébként részletesen beszámol szinte valamennyi karakterről, de az egyes fejezetek között a főbbekről egy-egy mangaszerű kép is látható, ami  jó húzás, és jól is sikerültek.

A történet szerint vannak az N-berek, vagyis a normális (vagyis Gyöngyvér szerint "normális", mert hát ki mondja meg, hogy mi is az a normális, és ebben abszolút igaza van) emberek, és a K-berek, vagyis azok, akik valamilyen különleges képességgel rendelkeznek, azt pedig, hogy ne legyenek összetűzések közöttük, különféle cikkelyek biztosítják, a tanulók pedig nem használhatják képességüket az iskolában, kivéve, ha valaki élete forog kockán. A Lidércvár ugyanis egy gimnázium neve, idekerül Gyöngyvér, miután a pesti sulijából elküldik egy Emmi nevű succubusnak köszönhetően. Itt pedig főképp az adja a bonyodalmat, hogy új osztálya, a 9/B közutálatnak örvend az iskolában, ugyanis miattuk korlátozzák a netet és a telefonálást, mert állítólag egy különleges személy jár az osztályba, akit valakiktől meg kell védeni, bár senki sem tudja, hogy kiktől, és azt sem, hogy egyáltalán kiről is van szó.

Az egyetlen gond a könyvvel talán az, hogy ezek a felsorolt dolgok valóban soknak tűnnek egy kicsit, és én például hiányoltam, hogy a kifejezetten iskolai jelentekből csak viszonylag kevés van, és jó lenne jobban is megismerni a többi karaktert, de erre remélhetőleg a folytatás(ok)ban majd lesz lehetőség.

Bár a fejezetek nem napok szerint vannak, mégis olyan, mintha Gyöngyvér naplója lenne, vagy legalábbis egy beszámoló, amit valakinek ír, akihez időről időre ki is "szól". Ez különösen jól működik az utalásoknál (például ByeAlexre és természetesen az Alkonyatra), vagy abban az esetekben, amikor valamit elmagyaráz, igaz, ez időnként egy kicsit soknak tűnik, bár úgy is meg lehet közelíteni, hogy csak gondol a rossz rövidtávú memóriával rendelkezőkre, és/vagy azokra, akik megszokták, hogy a szöveges feladatoknál is minden megadott adatot fel kell használni, ezért kissé elvesznek a nevek sűrűjében, és nem árt nekik időről időre felidézni olyasmiket, mint például, hogy Kovács István a tetovált arcú edző. Ugyanakkor - bár csak körülbelül 100 oldalt terveztem elolvasni tegnap - végül meg sem álltam a végéig, és kíváncsian várom a folytatást, mert szeretnék mindenkit még jobban megismerni.